Ebben a cikkben bemutatom, hogyan tudod lépésről lépésre megszelídíteni a téged ért negatív stresszt.

Vannak olyan helyzetek, melyekre nincs ráhatásunk, ezért ezen események kiszámíthatatlansága fokozott stresszt okozhat szervezetünkben.

Ilyen helyzet volt a pandémia, amely sokunk életében fokozott stressz reakciókat váltott ki. Amikor tudjuk, hogy van mozgásterünk, van némi ráhatásunk, legalább a saját érzéseink kezelésére, máris enyhülhetnek a stressz által keltett negatív tünetek. Ha megtapasztaljuk, hogy befolyásolni ugyan nem tudjuk, de némi kontroll alatt tarthatjuk a helyzetet, azonnal csökken a feszültségünk.
A kiszámíthatóság, vagyis az abban való hitünk, hogy képesek lehetünk befolyásolni adott helyzetet, máris csökkenti a stressz szintünket, megkönnyítve a stressz elviselését.

A kívülről ránk rontó stressz mellett jelentős mennyiségű belső stresszor is támad bennünket. Ezek a belőlünk táplálkozó stressz források a magas személyes befolyásolhatóság miatt – látszólag – jobban kezelhetőek, de a praxisomban gyakran találkozom ennek ellentmondó esetekkel.

Saját belső elvárásainknak való megfelelés vágyával óriási stressz tömeget rántunk magunkra.
Néhány példa:

9

Túlzott teljesítmény elvárások saját magunkkal szemben: mit, mennyit és hogyan kellene teljesítenünk, hol kellene már tartanunk a karrierünkben, anyagi javaink megszerzésében.

9

Elfojtott vágyainkból, ki nem mondott igényeinkből eredő szorongás és feszültség.

9

Másoktól való függésünk, kiszolgáltatottság érzésünk, akár egy személlyel, akár a munkahelyünkkel kapcsolatban.

9

Ki nem mondott, meg nem fogalmazott magánéleti vagy munkahelyi problémák.

Ezeknek a belső elvárásoknak a felismeréséhez és megdolgozásához sokkal könnyebb eljutni egy külső, független szakember segítségével, aki a vakfoltokról segít elhúzni a sötétítő függönyt. Ezeknek a nehézségeknek a feloldása óriási megkönnyebbülést hoz, gyakran már az első néhány alkalom után. A tartós változáshoz az önismeret fejlesztésén és az önreflektív működési mód alkalmazásán keresztül vezet az út.

Stresszkezelés, stresszkontroll, tünetek észrevétele, feszültség okozója, külső stressz, belső stressz, stressz csökkentése, szakértő felkeresése, Gál Andrea, személyes minőség

És akkor nézzük, milyen lépéseken keresztül lehet megszelidíteni a mindennapos stresszt!

1. Az első és legfontosabb, hogy vedd észre, hogy stresszt tapasztalsz magadon!

Gyakran érzékelem – főként férfi klienseknél – hogy úgy értékelik, ők nem stresszelnek. Majd egy-két kérdés feltevése után rájönnek, nem is tudják, milyen tünetek jelzik nekik, hogy a stressz megjelent az életükben.

 

2. Ha megtapasztaltad a stressz valamely tünetét magadon, találd meg a kiváltó okot!

Sokszor nem is az váltja ki a stresszt, ami miatt esetleg felcsattanunk, vagy akire ráöntjük a „mérgünket”. Előfordulhat, hogy az open office-ban fél órája hangosan telefonáló kolléga által okozott stressz az ártatlan kérdéssel hozzánk forduló gyakornokra mordulásban ölt testet. Kérdezd meg magadtól ilyenkor: miért vagyok stresszes? Mi okozta a feszültséget bennem?

 

3. Ha megtaláltad a kiváltó okot, vizsgáld meg, hogy ez külső, vagy belső stressz! Vizsgáld meg azt is, hogy van-e ráhatásod a kiváltó okra!

Például, ha a dugóban ülsz, mert egy óriási baleset történt az M7 autópályán, arra nincs ráhatásod. És ezt jó tudatosítani. Akár hosszasan bosszankodsz rajta, akár nem, el fogsz késni. Annyi a lehetőséged a feszültség enyhítésére, hogy felhívod az üzleti partnered, és megosztod vele a problémát. És ezzel a tehetetlenségből a cselekvés irányába tolod el a szituációt, és némi befolyásolási élmény társul a kiszolgáltatottság érzése mellé.

 

4. Ha van ráhatásod a stresszhelyzetre vizsgáld meg, mit tehetsz a stressz szinted csökkentése érdekében!

Általában segít, ha a körülményeiden, automatikus gondolataidon változtatsz, ezzel is csökkentve a kimerítő és tartós stressz állapotot. Például az önostorozó, önbántó mondatokat átfogalmazod, nem azt hajtogatod magadban, hogy mekkora lúzer vagyok, hallgatnom kellett volna másokra, hanem azt erősíted magadban, hogy amikor a döntést meghoztad, az akkori legjobb tudásod szerint tetted.

 

5. Ha nincs ráhatásod a stresszt kiváltó helyzetre, gondold végig, ki és miben tudna téged támogatni a stresszből eredő feszültség, fájdalom enyhítésében!

Merj segítséget kérni! Fordulj egy családtaghoz, baráthoz, de jó megoldás lehet egy képzett szakértő felkeresése is!

Stresszkezelés, stresszkontroll, stresszor, teljesítmény elvárás, munkahelyi problémák, relax, vizualizálás, megoldás, Gál Andrea, személyes minőség

A végére hagytam néhány stresszkezelési lehetőséget, melyet beépíthetsz a mindennapjaidba, akár megelőzés, akár akut stressz oldás céljából.

Megelőzés:

  • Tanulj meg relaxálni és gyakorold rendszeresen a mindfulnesst (tudatos jelenlét).
  • Ha tudod, hogy nehéz tárgyalásod lesz, készülj fel rá előre! Gondold végig, mire számíthatsz a partneredtől! Milyen helyzetekre, kérdésekre számíthatsz, milyen végeredménnyel lennél elégedett a tárgyalás végére.
  • Vizualizálj! Képzeld el előre, mi fog történni, milyen lenne a megbeszélés, ha úgy zajlana, ahogyan te szeretnéd!
  • Gondold át, milyen „gombokat” tudnak nyomkodni rajtad adott helyzetben, és hogyan tudod kezelni, ha érzékenyen érintenek adott mondatok!
  • Relaxálj, vagy végezz nyújtó gyakorlatokat mielőtt elkezdődik a nehéz megbeszélés! Lélegezz mélyeket, és ha tudsz meditálj egy rövidet, vagy végezz el egy mindfulness gyakorlatot!

Ha benne vagy a nehéz szituációban:

  • Vedd észre, hogy benne vagy a stresszes helyzetben és elöntenek az érzéseid!
  • Nyerj időt! Lélegezz mélyen, vagy igyál egy korty vizet, ezzel is lecsendesíted az elmédet, és nem fogsz lávaként kitörni, vagy sírva összeomlani.
  • Koncentrálj a megoldásra, alkalmazz ‘Miért?’ kérdéseket és ajánlj alternatívákat!
  • Állítsd meg a negatív, magad ellen irányuló gondolataidat!

Általános stresszkezelési módok:

  • Vedd számba, milyen jó dolgok történtek veled az elmúlt 1 hétben/ 1 napban!
    Jegyezd fel ezeket egy füzetbe, vagy naplóba! Időnként lapozz vissza, és örülj azoknak az apró dolgoknak, melyek megszépítik a mindennapjaidat! Lehet ez egy gyertya, melyet meggyújtottál a vacsorához, egy kellemes séta a közeli parkban, vagy egy remek beszélgetés valamelyik családtagoddal vagy barátoddal!
  • Állítsd meg a negatív gondolataidat!
    Ha negatív, önostorozó gondolataid támadnak, tudatosítsd, hogy egy önmagad ellen irányuló gondolatod támadt! Ezt követően tudatosan tedd félre és koncentrálj a jelenre, arra, amit éppen csinálsz! Ne feledd, ez egy gondolat, és nem tény! Ilyen gondolatokból naponta sok-sok ezer keletkezik az agyunkban!
  • Mozogj, sportolj rendszeresen!
    A sport csökkenti a stressz szintet, javítja a vérkeringést, ezzel is támogatva a fizikai és mentális állapotodat, növeli az állóképességedet és erősíti az önbizalmadat.
  • Pihenj eleget, aludj naponta 7-8 órát, relaxálj, meditálj, végezz mindfulness gyakorlatot!
  • Rendszerezz!
    Rendszerezd a feladataidat, a környezetedet és a gondolataidat! Legyen áttekinthető körülötted minden. A rend és a kontroll nyugtató, stressz csökkentő hatással van az elménkre.
  • Legyen az életedben olyan tevékenység, ami feltölt, kikapcsol!
    Hallgass zenét, olvass, hódolj valami hobbinak! Járj közösségbe, kapcsolódj másokkal, a társaságban eltöltött idő is jótékonyan támogatja a stressz kezelést és hozzájárul a kiégés megelőzéséhez!

Összefoglalva elmondható, hogy önmagunk megfigyelése, a testünk által adott reakciók értelmezése és dekódolása, a kiegyensúlyozott életmód és a tudatos technikák alkalmazása segít megfelelő mederben tartani és megszelidíteni a bennünket érő stresszt. A stressz a szervezet vészreakciója, érdemes figyelni a jelzéseit és tudatosítani a lehetséges válasz lépéseket és megtalálni a megfelelő megküzdési technikákat.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged a nehézségeid megoldásához, a stressz kezelésének beépítéséhez a mindennapjaidba, kérd szakember segítségét!

Fordulj például hozzám!
Jelentkezz be egy ingyenes online konzultációra!

A stressz jótékony hatásairól és a stressz tüneteiről ebben a cikkben olvashatsz érdekes információkat.