Mostanában több olyan klienssel dolgozom együtt, akik nehezen tudnak lazítani, akik úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak, hogy pihenjenek.
Egy 2019-es tanulmány szerint sok ember számára a pihenés lehetősége szorongással, bűntudattal és stresszel jár együtt.
Fájdalmas számomra, hogy fiatal, életerős emberek nem képesek a kikapcsolódásra anélkül, hogy újabb stressz jelentkezzen életükben, elméjükben.
Tudják, hogy rengeteget és hatékonyan dolgoznak a munkahelyükön, azt is tudják, hogy pihenni kell ahhoz, hogy feltöltődjenek, el akarják kerülni a kiégést, de mégsem képesek teljesen elengedni magukat, és oldottan pihenni.
Egy nyaralás során is gyakran az a cél, hogy minél jobban „kimaxolják” a lehetőségeket, vállalva annak kockázatát, hogy sokkal fáradtabb testtel érkeznek vissza a munkába, mint ahogyan elindultak onnan. A pihenési cél tehát nem teljesült.
A pihenés, a semmittevés idegen és elképzelhetetlen számukra.
Görcsösen küzdenek, hogy valamit csináljanak, ami értelmet ad az életük bármely percének. Nincs üres járat, nincs egyedül elmélkedés, nincs befelé figyelés, nincs lazítás. Stressz van.
Valamit, bármit, de csinálni kell!
Az egyik kliensem,
– aki egyébként 4 helyen dolgozik, hogy kellő mennyiségű kihívás és változatos motivációs hatás érje – vasárnap azon stresszel, hogy elaludta a nap néhány értékes óráját, mert csak 10:15-kor ébredt fel. A hét többi napján fél 6-kor szokott.
A pihenés definíciója sem egyszerű.
Van, aki a pihenést az alvással azonosítja, van akinél a tudatos tevékenységek is a pihenés kategóriájába esnek. Vannak, akik a pihenést a test pihenésére vonatkoztatják, míg mások az elme pihentetése nélkül nem tudják elképzelni a test lenyugtatását.
Sajnos a XXI. században eljutottunk oda, hogy a munka ad társadalmi státuszt, elismerést és nem a szabadidő. Tudjuk, hogy több időre van szükségünk a kikapcsolódáshoz, a modern technológia segítségével lehetne akár több időnk is erre, mégsem tudjuk ezt abszolválni. A modern (okos) eszközök stressz-béklyóba zárnak minket és örök készenlétre kárhoztatnak, egyre nagyobb nyomás alá helyezve bennünket.
Az utóbbi 50 évben nem nőtt a kötelező munkaidő keret Magyarországon, vagyis a 40 órás munkahetet már a szüleim (80+ évesek) idején bevezették, mégis úgy érezzük, hogy nekünk, ma aktív korban lévőknek egyre kevesebb időnk jut a pihenésre, kikapcsolódásra.
Ennek vajon mi lehet az oka? Miért érezzük úgy, hogy kevesebbet pihenünk, mint a szüleink korábban?
A digitális eszközök okozta állandó készenlét,
a magunkkal és környezetünkkel szemben támasztott túlzott elvárások, a kitágult és fotelból elérhető világ olyan stresszel jár, mellyel a korábbi nemzedékek nem találkoztak. Minél fiatalabb valaki, annál nehezebb ebben a kiterjesztett világban megtalálnia, mi is az a keret, amely számára biztonságot és elegendő teret ad a jelenére és a jövőjére egyaránt.
Megtalálni az egyensúlyt, lazítani és felvállalni a „semmittevés” okozta pihenést, nem könnyű! A gyermekként megtanult „minták” és belénk plántált hiedelmek (Aki nem dolgozik ne is egyék! Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra! Ki korán kel, aranyat lel.) nehezítik a változtatást.
A hozzám forduló kliensekkel a pihenés témáján is dolgozunk,
hogy megelőzzük a kiégést. Ők már tudják, érdemes segítőt felkeresni, hogy minél gyorsabban eljussanak a bűntudat nélküli pihenés megéléséhez!
Ne hezitálj tovább, keress meg, ha úgy érzed, egyedül nem boldogulsz!
További, a témához kapcsolódó cikkeimet is olvasd el!