Tartozom egy vallomással!

Korábban sose készítettem éves tervet a saját életemhez. Mindenféle banki meg projekt terveket rendszeresen gyártottam, a személyes szakmai célkitűzéseimet maximum az éves munkahelyi értékelés előtt 1-2 órával gondoltam át. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem voltak terveim, de ezeket sose vetettem papírra.

Ezt a működésemet a Covid jelentősen megváltoztatta

A lelassult világ, a befelé fordulás ráébresztett, mennyire jó megállni és visszatekinteni az előző év történéseire, és a leszűrt tapasztalatok alapján, egy lendülettel a következő évi célokat is kitűzhetem.

Ha jól számolom, ez a harmadik évértékelő és évtervező folyamatom.

És hogy mire jó egy terv?

Nem, nem azért kell, hogy legyen miért ostorozni magad, ha valami nem valósul meg belőle.

Hanem azért, amit Mérő László pszichológus, matematikus nagyon találóan megfogalmazott:

„A terv nem azért kell, hogy pontosan megvalósuljon, hanem azért, hogy legyen. A tervek valamennyire önmegvalósító jóslatként viselkednek akkor is, ha a fejlesztés során már sohasem nézünk beléjük.”

Saját bőrömön tapasztaltam meg egy önismereti csoport zárását követően. Azt kellett megfogalmaznunk, és a csoport többi tagjának bevonásával „eljátszanunk”, hol leszünk, hogyan fogunk élni 3-5 év múlva. Pontosan elképzeltem, vagyis megterveztem, mit fogok csinálni reggel, milyen feladataim lesznek napközben, és hol fogok tartani mentálhigiénés szakemberként.

Idén nyáron egy – a teraszunkon elfogyasztott – családi reggeli közben jöttem rá, hogy éppen ott tartok, ahol 2018-ban elképzeltem. Megelégedettséggel és büszkeséggel töltött el, hogy elértem a középtávú terveimet.

A tavalyi célkitűzéseimnek kb. 70%-a teljesült, és ez arra ösztönöz, hogy az éves tervezés szokását fenntartsam, sőt, továbbfejlesszem a módszeremet.

Nálad hogyan működik az évtervezés? Fejben vagy le is írod?

megelégedettség, évtervezés, célkitűzés, önbecsülés, Budapest

Így tervezd meg a jövő évedet, ha korábban nem csináltál még ilyet!

Keress egy nyugodt sarkot és csendes idősávot magadnak, hogy zavartalanul tudj a tervezésre fókuszálni! Első körben kb. 1 óra elegendő lesz. Készíts egy italt (kávét, teát, fröccsöt) magadnak, és kezdj bele! Vegyél elő egy papírt, vagy egy füzetet és kézírással jegyezd fel az alábbi kérdésekre a válaszaidat!

Először is vizsgáld meg a jelenlegi életedet!

Határozd meg az élet szerepeidet, vagyis azt, hogy milyen szerepekben kell helytállnod jelenleg. (házastárs-élettárs, anya-apa, munkavállaló-munkatárs-vezető, vállalkozó-alkalmazott, gyermek, barát, egyesületi tag, stb)

Sorold fel az összes olyan szerepedet, amellyel kapcsolatban vannak feladataid, kötelezettségeid!

Ezt követően határozd meg, hogy az egyes élet szerepeidhez kapcsolódóan milyen eredményeid vannak?

Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt évi „teljesítményeddel” kapcsolatban? Mit tanultál meg az elmúlt évben, években? (ez lehet egy konkrét új tudás, pl. megtanultál egy új szakmát, de lehet egy felismerés a munkáddal, vagy az életvezetéseddel kapcsolatban, vagy bármi amit tanulásként, fejlődésként értékelsz).

És most forduljunk rá a jövőtervezésre!

Hogyan nézne ki számodra az ideális élet az egyes szerepeidben? Mit az, amit szeretnél elérni, vagy min szeretnél változtatni (pl. anyaként, vagy munkavállalóként)? Például szeretnél magasabb pozícióba kerülni a munkahelyeden, vagy több időt tölteni a családoddal, esetleg egészségesebb életet élni, stb.

Gondold végig, miért szeretnéd azt elérni, vagy megváltoztatni! Miért lenne előnyös számodra?  Hogyan fogod érezni magad, amikor elérted ? Milyen érzések lesznek benned? Természetesen írd is le a válaszokat a papírra, vagy a füzetedbe, minél részletesebben!

Ezek után tűzzük ki a célokat!

Tervezd meg, milyen lépésekkel tudod elérni amit szeretnél! Mi szükséges hozzá?Egy cél akkor jó, ha

    • konkrétan meghatározott és a cél eléréséhez a te tevékenységedre van szükség, pl. a mások elvárásának megfelelés nem jó cél! (pl. megtanulom az új informatikai rendszer kezelését, hogy magasabb pozícióba kerüljek),
    • mérhető, vagyis a teljesülése / nem teljesülése könnyen nyomon követhető (a le akarok fogyni helyett, 5 kg-ot akarok leadni, vagy sikeres vizsgát teszek),
    • reális, fontos a célod eléréséhez, és rendelkezésre állnak a megfelelő lehetőségek a megvalósításához,
    • időhöz kötött, tervezhető, van eleje és vége (pl. fél év alatt, vagy október végéig, stb)

Ezeket a célokat is a különböző életterületeidhez kapcsolódóan határozd meg!

Havonta tekints rá a céljaidra!

Bontsd további  kisebb lépésekre, és építsd be az adott hónap feladatai közé, a következő hónapban pedig értékeld, hol tartasz a terveidhez, célkitűzéseidhez képest!

    Ha elakadsz a céljaid kitűzésében, vagy a végrehajtásában, segítek megtalálni a saját utadat!

    Ha egyedül nem boldogulsz, de szükségesnek érzed, hogy végre tervek mentén éld az életedet, gyere el,és egy mentálhigiénés ülés során ránézünk az elakadásodra!

    Írj emailt, vagy hívj telefonon, hogy egyeztessünk időpontot!