Három történet arról, hogyan segít a szupervízió a munkahelyi nehézségek kezelésében
Szupervízió – amikor új nézőpont segít a munkahelyi elakadásokban
Vannak időszakok, amikor a munkahelyi nehézségek szinte észrevétlenül válnak mindennaposakká.
Eleinte csak egy-egy feszültebb megbeszélés, elmaradt sikerélmény vagy egy kritikus megjegyzés a főnöktől. Észre sem vesszük, ahogy fokozatosan egyre több energiánk tűnik el, láthatatlanul.
A szupervízióban ezekkel a helyzetekkel dolgozunk. Nem a bűnöst keressük, hanem a megértést. Nem megoldást adunk, hanem új nézőpontokat. Ezek az új nézőpontok segítenek visszatalálni a természetes működésünkhöz: a hivatás öröméhez, az egészséges önbizalomhoz és a szakmai egyensúlyhoz.
Három történetet szedtem egy csokorba. Három különböző ember, három különböző út. Közös bennük, hogy a szupervíziós folyamat segített nekik újra megtalálni önmagukat és a saját megoldásaikat.
Emese története
– amikor a kritika önbizalomvesztéshez és munkahelyi szorongáshoz vezet
„Reggelente már a gondolat is szorongással tölt el, hogy bemenjek a munkahelyemre.”
Így fogalmazott egyik kliensem, Emese, aki egy jónevű multinál dolgozik, és évek óta mindent belead a munkájába. Precíz, lelkes és elkötelezett munkatárs, azonban az utóbbi hónapokban valami megváltozott. A főnöke egyre gyakrabban kritizálta, és szinte naponta megszégyenítette a kollégái és az ügyfelek előtt.
„Elkezdtem kételkedni magamban. Talán tényleg rosszul végzem a munkámat? Vagy lehet, hogy egyszerűen nem vagyok elég jó?”
A reggelei szorongással indultak, éjszakái álmatlanok voltak, amikor egy barátja ajánlotta neki, hogy jelentkezzen hozzám szupervízióba. Éppen akkor indítottam szupervíziós csoportot, és javasoltam Emesének, csatlakozzon.
Emese így emlékezett vissza az indulásra:
„Az első alkalommal féltem, hogy idegen emberek előtt beszéljek a problémáimról, de a csoportban senki nem ítélkezett, ami megkönnyítette a beilleszkedést. Mindenki értette, amiről mesélek, mások is tapasztaltak már megszégyenítést iskolában, vagy a munkahelyen. A szupervíziós folyamat során nemcsak új megküzdési módokat találtam, hanem újra bízni kezdtem magamban. Ma már tudom, hogy nem én végeztem rosszul a munkámat, és azt is megtapasztaltam, hogy képes vagyok magamért kiállni.”
Emese bátor története megmutatta, hogyan lehet újra hinni önmagunkban akkor is, amikor a külső visszajelzések elbizonytalanítanak.
Zita története
– amikor eltűnik a munka öröme és hiányzik a flow-élmény
„Újra élvezni akarom a munkámat!”
– ezzel a felkiáltással keresett meg az a kliensem, akinek a történetét most megosztom veled.
Zita középvezető egy nagyvállalatnál. Többek között azért keresett meg engem, mert nem érezte elég jól magát a bőrében a munkahelyén. Motiválatlanságot érzett és azt, hogy mostanában nem tud a munkájával flow állapotba kerülni. Úgy érezte, felesleges dolgokat csinál, unalmas projektfeladatokkal telnek a munkanapjai. Nem tud segíteni az embereken úgy, ahogyan az előző állásában tudott. Ez szomorúságot és kedvetlenséget okozott neki.
Korábban közvetlenül ügyfelekkel dolgozott, a hozzájuk kapcsolódás szárnyakat adott neki, a problémák megoldása pedig energiával töltötte fel. A mostani absztrakt munkájában ezt a kapcsolódást és támogatást azonban nem éli meg, emiatt frusztrációt érez.
Az ülés során több oldalról is körbejártuk a segítség, támogatás, probléma megoldás, flow állapot témát. Megvizsgáltuk kapcsolódását, érzéseit, hiedelmeit ezekkel a fogalmakkal, és az ülés végén egy óriási felismeréssel távozott Zita.
Rájött, hogy az absztrakt projekt végterméke – egy szoftver-applikáció – sokkal több embernek segíti majd az életét, mint amennyinek ő korábban személyesen tudott.
Ez a felismerés hosszú távra megváltoztatta a viszonyát a munkájával. Ismét motiváltnak és energikusnak érezte magát a munkahelyén, és örömmel járt be dolgozni. Elkerülte a kiégést és biztosította a munka-magánélet egyensúlyát.
A szupervízió segített neki visszatalálni a flow-élményhez.
Lilla története
– amikor egy nehéz kolléga miatt válik stresszessé a munkahely
„Egyetlen kolléga miatt rettegtem bemenni dolgozni.”
Talán ismerős számodra is ez az érzés. Az a bizonyos kolléga, aki mindig megtalálja, mibe kössön bele. Aki folyamatosan beszól, mások előtt megaláz, és rombolja az önbizalmadat. És akinek sosem tudsz ott a helyszínen valami frappáns mondattal visszavágni, mert lefagysz.
Lilla is így járt. Egy idő után már otthon sem tudott kikapcsolni, csak a szurkálódások és megaláztatások jártak a fejében. No meg az, mivel lehetett volna visszaszólni, amitől egy életre elmegy a kedve a beszólogatásoktól.
„Sokáig azt hittem, hogy majd elmúlik. Próbáltam nem törődni vele, de nem ment. Egyre rosszabb lett, és már reggelente görcsbe rándult a gyomrom, amikor a munkahelyemre indultam.”
Nem tudta eldönteni, mit tegyen. Visszaszóljon? Figyelmen kívül hagyja? Egyik sem tűnt jó megoldásnak.
Ekkor hallott a szupervíziós csoportomról. Bár először bizonytalan volt, végül jelentkezett.
A szupervíziós csoportban nemcsak támogatást kapott, hanem új nézőpontokat is. Egyik alkalommal az egyik csoporttag visszajelzése világította meg számára, hogy a kollégája viselkedése valószínűleg nem is róla szól.
„Ez egy hatalmas felismerés volt. Rájöttem, hogy a kollégám áskálódása valójában az ő bizonytalanságának és félelmeinek kivetítése. És hogy nem nekem kell megoldanom az ő problémáit.”
A folyamat során Lilla megtanulta, hogyan álljon ki magáért: határozottan, de konfliktus nélkül. És bár eleinte hihetetlennek tűnt, végül eljutott oda, hogy az áskálódó kolléga már nem tudott rajta fogást találni.
„Rájöttem, hogy erősebb vagyok, mint hittem. És hogy a saját önbecsülésem kulcsa az én kezemben van. A legnagyobb ajándék az volt, hogy újra hinni kezdtem magamban. És hogy végre a munkámra tudtam koncentrálni, nem pedig a konfliktusokra. És ami a legjobban meglepett: a kollégám egyszercsak felhagyott a piszkálódással.”
Mit adhat számodra a szupervízió?
A munkahelyi nehézségek sokszor láthatatlanul kezdenek el hatni ránk. Lassan, apránként koptatják az önbizalmunkat, a lelkesedésünket, a belső egyensúlyunkat.
A szupervízió nem gyors megoldás, hanem egy biztonságos tér, ahol újraértelmezhetjük, kik vagyunk a hivatásunkban, hogyan kapcsolódunk másokhoz, és megtalálhatjuk, mi az, ami valóban erőt ad.
Ahogy Emese, Zita és Lilla története is mutatja a megértés, az önreflexió és a támogató közeg ereje segít abban, hogy újra helyreálljon a belső egyensúly, és elkerülhető legyen a kiégés.
Ha mostanában te is úgy érzed, hogy nehezebben viseled a mindennapokat, vagy már nem leled örömödet a munkádban, érdemes végig gondolni, mit adhat számodra a szupervízió!